Eldöntöttem: Nem érdekel, megírom, ha teccik ha nem. Olvasd:

"Csapat, nem csapat

Kezdem az elejéről, mert miért ne? Megtehetem. Egy 3 betűs cégnél dolgozok X éve, hangulatos hely, munkához mérten hangulatos fizetéssel, plusz juttatásokkal, köztük kondi terem bérlettel. Gondoltam, majd milyen jó lesz nekem, fejlesztjük az izmainkat kicsit, de legalábbis mozgunk kicsit. Voltam háromszor… rettenet unalmas. Nekem. Gépiesen csinálni 10-et 20at ebből meg abból. Ez hót unalom, hiába tudom, hogy ezt meg azt az izmot fejleszti az adott gyakorlat. Aztán eltelt egy kis idő – nem tudom mennyi – beszéltem komával, aki megemlítette ezt a hobbit, sportot. Pár cikk elolvasása illetve a nagy öregek képeinek megtekintése után eldöntöttem, hogy belevágok. Miért is? Mert mozogni kell, 1000szer jobb mint a kondi terem, kint vagyok szabadban – nem poshadok itt bent gép előtt, no meg új embereket ismerek meg, s ráadásul még játszok is közben. A négy pozitív tulajdonság erősen verte a kondizást. Utána nézelődtünk neten, mi hogy merre meg hány méter. Koma beszerezte első asszonykáját, aztán én is beszereztem a sajátom: Mint a gengszterek a filmek jeleneteiben: esőben, a megadott helyen, egy távoli városkában. Vártunk. Megjött a díler, csomagtartó nyit, áru beletesz, megvizslat, minden fasza. Üzlet nyélbe üt. Helyszín elhagy. Meglett a puskám. Eleinte ketten jártunk ki ide-oda próbálgatni a pusekokat, marhulni, meg ilyenek.

Később leltünk egy fehérvári csapatkát is valamiféle fejbelövős pacman logóval, s elkezdtünk velük tiporni a gazt, meg szórni a műanyag golyókat. Tök jól elvoltunk, fincsi kis terület is volt ahol űztük a sportot. Jöttek az új arcok, szuperül éreztük magunkat játék közben, kajoltuk jókat a harcok után, s megbeszéltük a tapasztaltakat. Jó volt. Egy darabig. Jött a nagy beruházás, terület magánkézbe került –vagymi, mi meg kicsit arrébb kerültünk. Az is jó kis pálya, de valami változott. Ne kérdezd mi, nemtom. Aztán valamelyik - már az isten tudja melyik puskás öcsi – kitalálta, hogy ilyen meg olyan szabályozás lesz a sportra, meg hogy eddig kell lennie egy egyesületnek mertkülönben. Elkezdte az egyik szervezgetni a témát, mi meg persze hogy benne voltunk, mert szeretjük a sportot, nem akarjuk abbahagyni, meg végre összegyűjti a hasonló megszállottsággal rendelkezőket egy kis csoportba, társadalmi rétegbe. Aztán eljött a beharangozott dátum és mi történt? Semmi. Lógott a levegőbe az egész, meg jártunk továbbra is meggymagköpködni. Aki elkezdte szervezgetni a dolgot eltűnt. Átvette a csapattárs a gyeplőt , ügyvédhez járt, egyen pólót terveztünk, tagdíjról beszéltünk s még tagsági kártyán is gondolkodtunk. Tök zsír, nem? Juppí, lesz egy hivatalos egyesületünk. Én kis naiv. Miért? Mert problémák vannak. S ezeket meg kéne oldani. Valahogy. Kezdett ott érdekes lenni a dolog, hogy van az ügyvéd, aki elvileg vágja az ügyeket, mit hogyan kell szépen írni, hogy azt a hivatalos szerv – mit tudom én mi a neve, nem lényeg – elfogadottnak tekintse, s ezáltal létrejött volna az egyesület… ha már egyszer elkezdtük. Megkapta a zsét, kész lett az irat. Visszadobták. Kis alakítás után, megint nem jó. Aztán megint valami gáz van. Eszembe jut ilyenkor a közép isis tantó nénim, aki a rossz dolgozatok után kissé kiakadva elkezdte mondani hogy: „Az ne járjon ideeeee, menjen inkább virágkötőnek!” Aztán amikor már nagyon bekattant: „Az menjen kapálni!”. Szerintem igaza volt. Ez is elmehetne. Másik probléma meg az emberek… hmmm.. hozzáállása talán? Az elmúlt időszakban, mintha nem is egy összetartozó csoport lenne ez itt, hanem valami eszeveszett ellenségek gyűjtőhelye. Baszki! Ott játszogat egymással a sok pali, úgy tesz mintha jól érezné magát, de valami kesernyés szájíz az ott van mindegyiknek. Az egyik rábassza a telefont a másikra, X gerinctelenül játszik,  a másik baszik köszönni a társának az utcán mert durcizik, Y magán akcióba kezd, a következő beárulja a másikat, W meg se puszi se pá csak úgy eltűnik a játék végén. Hát milyen társaság ez? Én meg itt játszom a vasorrút a mágneses mezőben, mert ennek is van igazság az elveiben, meg annak is. Egy ideje már ez így megy és nem szól senki semmit mert nem mer, mert attól fél hogy nem játszhat a csapatban, meg itt-ott-amott. Most akkor az a kérdés, hogy ez valami elbaszott terrorszervezet? Az?? Mert nem erről volt szó.

Aztán, hogy magamat is fikázzam kicsit, mert úgy 1:1 az állás, mélyen belegondolva a dolgokba néha én is csak elvagyok a játékokon, csinálom a föladatot, de nem úgy mint kéne, lásd ezt a szakszendoszi 3as épületes esetet. Mondhattam volna, hogy: „ kurva banda befele a kiba házba védeni”, de ki vagyok én, hogy megmondjam, a cimboráimnak mit csináljon? Én se szeretem, ha ugráltatnak. Mert megmondom én, csak úgy füstöl, csak ahhoz az kell, hogy meg legyen mondva mindenkinek, hogy én most itt felelős vagyok ezért meg azért. Máskor meg tényleg mindenre odafigyelve játszok, hogy lépek, merre megyek, hogy ne vegyenek észre, s a többi. Az egyesület szervezésében –bármennyire szeretnék - nem tudok segíteni, mert nincs ügyvéd, könyvelő, annyakinnya ismerősöm, így maradok csak sima játékos, sofőr, meg ilyenek. A beszélgetésekkor meg csak azért hallgatok, mert én ilyen vagyok: ismertek, csendes vagyok, figyelem a történéseket és levonom magamnak a következtetéseket, ennyi. Most lehet „valami túlcsordult” vagy nemtom, s ezért írom le ebben az írásban a  tapasztalataim és meglátásaim a csapattal meg úgy a témával kapcsolatban.

Tény, hogy ha belekezdtünk egybesülni / csapatot szervezni, akkor annak a pár embernek komolyabban kéne vennie a dolgokat (de nem véresen komolyan, mert ez ELVILEG egy baráti társaság és ELVILEG kedvtelésből csináljuk az egészet, legalábbis én), no meg szorgalmasan látogatni a rendezvényeket. Sűrűn kéne a témához kapcsolódó oldalakat böngészni, megosztani a többiekkel a talált, érdekes linkeket – és nem a sok faszságot - amikből fejlődhetünk valamit. Fejlődés meg egy másik tészta. Egyrészt a játékok látogatásával is edződik, tanul az ember, de ha kicsit jobban akarunk fejlődni és megmutatni a többi csapatnak, hogy mi vagyunk a jobbak, akkor megadott szitukat is kellene gyakorolni. Tökmindegy, hogy kijön-e nagyjátékra vagy sem: ha nem jön ki ezért meg azért (apropó nem kéne magyarázkodni) akkor is megpróbáljuk bevenni a várat, ha meg kijön, örülünk, hogy megjelent és többen vagyunk, és nagyobb eséllyel űzzük ki az ellent az ojjektumból. 

Végszónak annyit, hogy jó kis csapat ez, csak most csiszolódnunk kell összefele. Ha ez megvan: egy kurvajó banda leszünk.

Na asszem ennyi volt, ami nyomta a lelkem. El lehet gondolkodni mindenkinek, hogy merre tovább. Én is ezt teszem. "

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.